Lépj az árnyékod elé

Text
0
Kritiken
Leseprobe
Als gelesen kennzeichnen
Wie Sie das Buch nach dem Kauf lesen
Lépj az árnyékod elé
Schriftart:Kleiner AaGrößer Aa

Tartalomjegyzék

Impresszum 3

ELŐSZÓ 4

BEVEZETÉS 6

AZ ELSŐ CSALÓDÁSOM 8

A KÉTSÉG, ÉS AZ ISMÉTLŐDŐ NEGATÍVUMOK 12

SZERELEM VAGY SZERETET? 17

AZ EGYEDÜLLÉT NEM MAGÁNY 20

SZEREPEK A PÁRKAPCSOLATBAN 22

PÁRKAPCSOLATOK AZ ÉLETEMBEN 25

A KOMMUNIKÁCIÓ FONTOSSÁGA 35

A JELENSÉG, AVAGY NEM MINDEN AZ, AMINEK LÁTSZIK 39

A TÁRSKERESŐK VESZÉLYEI 43

A BIZALOM 46

A FELELŐSSÉG 48

GYERMEKEINK, MINT LEGNAGYOBB TANÍTÓINK 50

SZÉDÜLÉSEM TÖRTÉNETE 55

MÉHNYAKRÁKOM TÖRTÉNETE 62

A HIT és POZITÍV GONDOLKODÁS 69

NE VÁRD A CSODÁT! 73

SEGÍTŐ ERŐK 75

TE A SAJÁT UTADON JÁRSZ? 78

MEG MERED-E LÉPNI? 80

MOTIVÁCIÓ A JOBB NAPÉRT 83

A CÉLOK MEGHATÁROZÁSA 86

KARMA ASZTROLÓGIAI BETEKINTÉS 89

KOS JEGY, ÉS FELADATA 94

BIKA JEGY, ÉS FELADATA 97

IKREK JEGY, ÉS FELADATA 99

RÁK JEGY, ÉS FELADATA 102

OROSZLÁN JEGY, ÉS FELADATA 105

SZŰZ JEGY, ÉS FELADATA 108

MÉRLEG JEGY, ÉS FELADATA 111

SKORPIÓ JEGY, ÉS FELADATA 114

NYILAS JEGY, ÉS FELADATA 117

BAK JEGY, ÉS FELADATA 120

VÍZÖNTŐ JEGY, ÉS FELADATA 123

HALAK JEGY, ÉS FELADATA 126

Összegzés és zárszó 129

Impresszum

Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás.

© 2022 novum publishing

ISBN Könyv: 978-3-99131-252-9

ISBN e-book: 978-3-99131-253-6

Lektor: Sósné Karácsonyi Mária

Borítókép: Pavel Chagochkin, Denis Belitskiy, Kevin Carden | Dreamstime.com

Borítóterv, layout & szedés: novum publishing

www.novumpublishing.hu

ELŐSZÓ

Mindenkinek szüksége van kapaszkodóra, ami átsegít a szürke hétköznapok akadályokkal teli ösvényén. Nem a megoldások, a csodák könyvét tartod a kezedben. Számos megtapasztalást, tanult megoldási módszert mutatok be, ami segít megerősítened magadban az érzést, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal.

Ez a könyv azoknak szól, akik éreznek egy leheletnyi inspirációt arra, hogy ezt a nagybetűs életet lehet ennél is jobban csinálni, élni, megélni, fizikai és szellemi síkon egyaránt.

Magamból kiindulva, és rengeteg ügyféllel közös munka során megtapasztaltam és egyre biztosabb vagyok benne, hogy mindenki érezhette már kilátástalannak a helyzetét (anyagi válság, szerelmi csalódás, egészségügyi problémák stb.). Miután túljutottunk ezen eseményeken, szituációkon, átvészeltük azokat, és lepergett pár év, visszatekintve sokat tanított, fejlesztett rajtunk mindaz, amit egykoron megoldhatatlannak láttunk.

Számos, lehetetlennek tűnő helyzet adódott az életemben, amikor kétségbeesetten vártam a megoldást valahonnan, valakitől. Rengeteg spirituális, motivációs könyvet olvastam, kerestem a segítő személyeket, és elvégeztem minden lehetséges tanfolyamot, iskolát, de valahogy önállóan egyiket sem tudtam teljesen magaménak érezni és megérteni a megoldásról szóló mondanivalót. Mindenből merítettem, és kialakítottam a saját módszeremet és filozófiámat.

Azóta hajt valami belülről, hogy segítsem mások életét, és ez inspirált arra, hogy megírjam ezt a könyvet.

Nagyon megszoktam azt a fajta kommunikációt, azt a személyes hangnemet, amit most a könyvemben is tapasztalni lehet. Tegező viszonyban született meg ez a könyv, legfőképpen azért, mert úgy érzem, hogy ezáltal egy sokkal bensőségesebb tanácsadói szerepkört tudok biztosítani mindenki számára. A mondanivalóm mindenki azon belső énjéhez szól és olyan mély témákat érint, amit így tudok a legátütőbb módon megfogalmazni és átadni.

A könyvben szerepel több ügyfél is pszichológiai és asztrológiai megközelítésből, valamint bemutatom, hogy mit, hogyan sikerült megoldani, illetve, hogy milyen lehetőségeket tapasztaltam jónak és hatékonynak magamra nézve és az engem segítségért, tanácsért megkeresők eseteiben.

Szívből ajánlom ezt a könyvet segítségül a mindennapokhoz. Ha egyetlen ember is elolvassa, csak egyetlen ember számára lesz benne csupán egyetlen mondat, ami segíteni tud, ami számára hiányzott, hogy lépjen, tegyen, változtasson, hogy tudatosan megélje az életet, akkor már volt értelme annak az időnek és energiának, amit arra fordítottam, hogy ez a könyv létrejöjjön.

BEVEZETÉS

Születésemtől fogva az okokat, a miérteket keresem. Mindent a legapróbb részletességgel, és nagyon precíz elemzéssel, már-már szőrszálhasogatóként vizsgálok, hogy megtaláljam a válaszokat. Mindig van egy olyan szituáció az ember életében, ami előhozza azt a kérdést, hogy miért is történik ez, miért pont velem történik ez, hogy tudnék ezen változtatni.

Ez nálam is így volt. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástam magam a spiritualitás világába. Közben személyiségemnek megfelelően a racionális oldalon is kellett tanuljak, képezzem magam, hogy onnan is kapjak válaszokat. Ha a spirituális oldalon találtam egy „majdnem” választ a kérdéseimre, akkor racionális oldalon is kellett hozzá találnom egy másik jellegű magyarázatot, okot ugyanarra a kérdésre.

Diplomámat a Budapesti Gazdasági Főiskola humánerőforrás-menedzser szakán szereztem, már itt is éreztem és tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Vonzott a pénzügyi tanácsadás világa, elvégeztem a független biztosításközvetítői és a független pénzügyi tanácsadói képzéseket is.

Közben folyamatosan éreztem, hogy szeretném megismerni a lélek működését, a nem tudatos oldalunkat is. Számos tanfolyamon vettem részt, és egyre jobban érdekelt a téma.

Így jutottam el a parapszichológiához, ahol professzor dr. Kovács Józsefnek nagyon sokat köszönhetek. Ő nagyon bölcs, rendkívül magabiztos, és hihetetlen tudás birtokában van. Három éven keresztül jártam hozzá a Kirko Ezoterikus Szabadegyetemre, és tanultam parapszichológiát, transzperszonális pszichológiát, és rengeteg mindenben felnyitotta a szememet. Nagyon mélyen megváltozott az életem. Rájöttem, hogy eddig csak éltem, ám most már tudatosan élek.

Elvégeztem a pszichológiai mentor, a családsegítő konzulens és a személyi és életvezetési tanácsadó OKJ-s képzéseket és nagyon sokat tanultam és fejlődtem, az elméleti dolgok mellett rengeteg gyakorlati tudásra tettem szert.

A parapszichológia tanulása kapcsán az asztrológiát is elsajátítottam, és az asztrológiából jött az ötlet, hogy szeretném ezt még mélyebben megtanulni, így jött a karma asztrológia, majd a kínai asztrológia. A karma asztrológia kapcsán jöttem rá sok nagyon fontos dologra, ami talán a legfontosabb lehet egy ember életében: mi a kötelező életfeladatom, mi az életfeladatom, mik azok a feladatok, amikért én leszülettem, és mik azok a dolgok az életemben, melyeket az előző életeimből hoztam. Kaptam egy akkora kulcsot, hogy kezdett számomra teljesen összeállni a kép – bár most is azt érzem, hogy még mindig nem tudok mindent, és folyamatosan újat és újat akarok tanulni, szívom magamba szivacsként az információt. Tényleg úgy gondolom, hogy akkor tudok a legprecízebben segíteni, ha mindenben profi szinten vagyok.

 

A feladatom mindenképpen az, hogy az emberek szolgálatába állítsam azt a tudást, amivel rendelkezem, amit előző életeimből hoztam, és amit ebben az életemben megtanultam a különböző nehézségeim kapcsán. Ezen kívül az, hogy menjek ki a nagyvilág elé, és ne csak a közvetlen környezetemnek szolgáljak információval, hanem egy hatalmas embertömeg számára.

2004 óta folyamatosan képzem magam. 2008 óta napról napra foglalkozom emberekkel, különböző – mind racionális, mind spirituális – oldalon keresem velük együtt az ő megoldásaikat, valamint kérdéseikre a válaszokat, ami egyéni konzultációk, előadások formájában történik.

Nem biztos, hogy mindenkivel személyesen fogok tudni találkozni, aki ezt a könyvet elolvassa, de bízom benne, hogy sokan találnak számukra hasznos tapasztalásokat, információkat, melyekkel a saját életükben kapnak ösztönzést, megoldásokat, és jutnak felismerésekre.

AZ ELSŐ CSALÓDÁSOM

Már magzati korom is illúzió volt. Vígan cseperedtem édesanyám hasában, és a család nagyon várta – főleg édesapám – a fiúgyermek érkezését, melyről a kórházban a vizsgálatok során többször is biztosították. Sokszor elmondták, hogy fiúgyermekként fogok a világra jönni. Azzal, hogy egy őszi napon a vidéki kórházban megláttam a napvilágot, máris megtörtént az első csalódás, amit embereknek okoztam – konkrétan édesapámnak. Ő fiút szeretett volna, én lányként születtem meg. Innentől fogva − mondhatnám így is – már létem értelmetlennek tűnik, hisz’ vártak valakit, és nem azt a valakit kapták. Gondolhatja a csöppség, hogy ebben a pillanatban már nem is érdemes tovább küzdeni, fel kell adni, mert már most csalódást okozott, és akkor mi lesz az élete többi részében. Akkor még nem voltam öntudatra ébredve, fogalmam se volt erről az egészről.

Azóta azonban rengeteget tanultam, nagyon sok képzést elvégeztem, sok mindennek utánajártam, és rájöttem arra, és megtudtam azt, hogy mennyire nagyon fontos, hogy visszamenjünk egy adott helyzet, stressz, egy szituáció kapcsán egészen a kezdetekhez. Ha visszamegyünk a kezdetekhez, a megszületés, a magzati kor pillanataihoz, akkor annak is kell legyen egy előzménye. Mivel nagyon fontos számomra a miértek kutatása és minden apró részletnek a megtalálása, ezért kezdtem el a karma asztrológiával is foglalkozni, ami még mélyebbre vezetett. Ahogy haladtam életemben az időben előre, úgy haladtam a spirituális fejlődésem és tanulmányaim során egyre hátrébb az időben, a megszületésem előtti időszakra, a két életem közötti időszakra, majd az előző életeim időszakára. Mindezt azért, hogy megtudjam, mi, miért történt. Hogy tudjam érezni és felismerni, hogy édesapám nekem nem ártani akart azzal, hogy fiút akart. Ezt beszéltük meg, mielőtt leszülettem. Hibáztathatnám én őt egész életemben, és életem félresiklásáért okolhatnám édesapámat, hogy igen, ő volt a hibás, mert ő fiút várt, de én lány lettem, és onnantól nekem már lehetőségem nem volt. Ez egy fájdalomcsillapító, ha azt mondom, hogy ő volt a hibás. Nem is tudom, kinek a fájdalmát csillapítja, talán csak a felelősséget tudom önmagamról lesöpörni: én mindent megtettem, nem tehetek róla, mivel eleve úgy születtem, hogy lány vagyok, és fiúnak kellett volna lennem.

Beláttam, megtanultam, ennek utánajártam, és bizonyossá vált bennem, hogy ezt mi előre megbeszéltük. Édesapámnak ez volt a feladata, hogy ő fiúnak várjon engem, én ezt előre kértem tőle, és megállapodtunk benne. Pontosan azért, hogy fejlesszen engem, hogy már az első pillanatban, amikor kinyitottam a szemem, ezt kelljen éreznem: a benne rejlő tanítás, hogy ne más emberektől tegyem függővé önmagamat. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethet bárki, hogy más emberektől teszi függővé önmagát, a saját értékeit mások véleménye, reakciója alapján határozza meg. Valamint azt is be kellett lássam, hogy ez főként édesapám csalódása, akinek szintén szüksége volt erre az érzésre a saját fejlődése kapcsán, hogy ne a külső dolgok alapján ítéljen.

Nagyon sok kliensem van, akikkel együtt szembesülünk azzal, hogy mástól várják a boldogságot, a megoldást, az elismerést. Az emberek hajlamosak mástól várni pozitívat és negatívat. Negatívat, hogy hibáztathassanak valakit, a pozitívat azért, hogy többnek érezhessék magukat. De ha én csak mások véleményétől, elvárástól teszem függővé az életemet, akkor nem az én életemet élem, hanem annak a másiknak az életét. Legyen ez egy család, egy párkapcsolat, egy munkahely, vagy bármi más. Ilyenkor a másik elvárása szerint a másik életét élem. De nem azért születünk le erre a földre, hogy mi más emberek életét éljük. Mi vagyunk a főszereplők, a saját, önmagunk életét kell élnünk, és mindenki más csak egy szereplő, egy mellékszereplő. Szabad akaratunk dönti el, hogy mi alapján fut a történet, mert mindig van választásunk arra, hogy eldöntsük, hogyan reagáljuk le azt az adott eseményt. Ha negatívan reagálunk, az is egy választás, de ezzel senki másnak nem okozunk fájdalmat – természetesen a körülöttünk élőknek, akik szeretnek minket, nekik fájdalmat okozunk, ha látják, hogy nem jól választottunk −, leginkább saját magunknak.

Ez egy nagyon fontos dolog. Minden helyzetben a lényeg a megélés, hogy én miként reagálok rá. Nem szeretem a probléma szót, sohasem szerettem, mert a problémához az agy automatikusan negatív reakciókat társít. Ha problémám van, másoknak engem sajnálni kell. Ha problémám van, sajnálom önmagam. De ha megoldást szeretnék, ha ki szeretnék lépni ebből, ha változtatni akarok, akkor feladatként kell tekintenem, és a feladatra az agy automatikusan reagál. Feladat van: meg kell oldani, lehet sikert elérni. Probléma van: vége mindennek, biztos a kudarc.

Egyetlen szó használata, megválasztása rengeteget jelent az ember életében. Minden mindennel összefügg, és ezt kell tudni megérteni, elfogadni. A felelősséget mindig saját magunknak kell viselni, akár nehéz, akár könnyű, akár szép, akár szörnyű. Mert mindig minden azért történik, hogy fejlesszen minket. Tényleg, sokszor nagyon-nagyon nehéz, de muszáj, mert nem tudunk mást tenni. Azaz tudunk, csak értelmetlen, mert akkor ugyanezzel a feladattal újra és újra szembesülnünk kell. A mostani életünk során, ha nem végezzük el ma, akkor el kell végeznünk később, vagy következő életeink során: ez egy ördögi kör lesz, amiből nem tudunk kikerülni, mert tapasztaljuk, hogy újra és újra ugyanazokba a hibákba esünk. De mindennek pontosan az a megoldása, hogy csak meg kell találnunk a közös nevezőt. A közös nevező mindig magunk vagyunk. Amin változtatni kell, nem a külvilág; magunkat kell változtatni, fejleszteni, nekünk kell megtalálni azokat a használandó szavakat, amelyek minket motiválnak és előrevisznek. Minden nappal pontosan egy napot kapunk arra, hogy újrapróbáljuk.

Nem azt mondom, hogy nincsenek és nem is jönnek problémák. Dehogynem! Folyamatosan jönnek, ám ezeket feladatnak nevezzük mostantól. Káosz, szenvedés és a múlt. Előjönnek a múlt negatívumai, amik rányomják a bélyegüket a jelenükre. Ha hagyjuk ezt, és nem rázzuk meg magunkat, nem kezdünk el a jelenben változtatni, akkor a jövőnk is ugyanaz lesz, mint a mostani jelenünk, ahol éppen a múltunkon szenvedünk és rágódunk. Így soha nem fogunk tudni előrejutni. Soha nem késő. Mindig kapunk egy új napot halálunk pillanatáig arra, hogy újrakezdhessük és változtathassunk. Ez csak rajtunk áll, senki máson, ez a szabad akarat törvénye. Én döntöm el, hogy mit teszek. Én döntöm el, hogy hogyan állok hozzá. Én döntöm el, hogy hogyan élem meg.

Velem is történnek negatív dolgok, én is kétségbe tudok esni. Emberből vagyok, minden emberi érzéssel rendelkezem. Az idő nem mindegy: fél évre vagy egy évre süppedek bele valamibe, vagy már csak egy napig szenvedek rajta, megrázom magam, és megyek tovább. Az egyetlen dolog, amit ha elveszünk mástól vagy önmagunktól, soha többé nem tudjuk visszaadni: az IDŐ. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, mert mindenki okkal született le erre a földre. Igenis van választás, mindig van. Sajnos a félelmeink a legnagyobb akadályok az életünkben. Mindenki életében ezek a legnagyobb akadályok. Önmagunkat akadályozzuk a saját félelmeink által. Sok esetben a félelmeink még meg nem határozható, meg nem történt dologtól való szorongások. Előre elképzelünk az agyunkkal egy szituációt, hogy az hogy fog zajlani, és nem cselekszünk az irányába, mert félünk attól, hogy az úgy fog történni: vagy van rá egy múltbeli tapasztalatunk, vagy láttuk valakinél, vagy láttunk ilyet, vagy egyszerűen csak elképzeljük, hogy az úgy lesz.

De ahogy el tudjuk képzelni, hogy ennek negatív kimenetele lesz, úgy el tudjuk képzelni azt is, hogy pozitív kimenetele lesz. Ugyanannyi ideig tart. Amíg a félelem erősebb, mint a tettvágy, az akarat, vagy a célunk, addig nyilván nem fogunk lépni, nem fogunk változtatni, csak a komfortzónánkon belül. Az viszont újra és újra szenvedésekkel teli napokat eredményez.

A KÉTSÉG, ÉS AZ ISMÉTLŐDŐ NEGATÍVUMOK

A kétség mindig egy önmagunkból feljövő érzés. Egy olyan érzés, ami belülről, bennünk van, ami belőlünk tör fel. Sok esetben külső tényezők, külső személyek erősítik a kétség érzését – mert pont az a feladatuk, hogy ezt tegyék. Ezt úgy kell elképzelni, hogy én azt mondom magamról, bennem már nincsen semmi kétség, én már pontosan tudom, járom az utam, és mindenben azt teszem, ami belülről jön. Elégedett vagyok, és úgy gondolom, van egy jövőkép, ami felé haladok, egy olyan cél, amit el fogok tudni érni, és erről az útról engem senki sem tud eltántorítani. Ezt mondom. Mivel ezt mondogatom, minél többször mondogatom, ez azt jelenti, hogy magamat próbálom me­ggyőzni erről. Ha a környezetemnek is mondom, közben sem a környezetemet, hanem magamat próbálom me­ggyőzni, hogy igen, ez így van. Ilyenkor – mint amikor az iskolába járunk – folyamatosan kapjuk az információt, és valahogy vissza kell ellenőrizni, hogy ez az információ átjött-e. Jönnek a dolgozatok. Amikor van egy dolgozat, arra kapunk egy jegyet. A dolgozat felméri azt, hogy milyen tudással rendelkezünk, vagy mit sikerült nekünk abból az addig megtanult, átadott információhalmazból magunkévá tenni, megjegyezni.

Ugyanígy működik – így gondolom – az életben is. Jönnek az információk, kapjuk a tudást, a feladatokat, melyekre mutatja a sors, a környezetünk, mint tanárok, a megoldást. Amikor azt érezzük, hogy „na jó, én már mindent tudok”, akkor jön a dolgozat. Általában olyan esemény formájában, hogy egy számunkra nagyon fontos személy vagy dolog esetében újra felmerülhet egy kétség bennünk. Valaki olyat tesz, vagy úgy alakul egy körülmény, hogy ezek hatására újra előjön a kétség. Ha újra elő tud jönni a kétség – amíg újra elő tud jönni –, addig nincs egység. Akkor csak egy látens egység, amiben haladunk, egy illúzió, amit követünk, mert közben tudatosan próbáljuk elhitetni magunkkal és a külvilággal azt, hogy mi tudatosak vagyunk és haladunk, de közben belül, a tudatalattinkban egy teljesen másik program fut, amire nagyon fontos, hogy jöjjenek ezek a felismerések ellenőrzés formájában.

Megtörténik az ellenőrzés, megtörténik a szituáció. A szituációra való reakciónk a dolgozatunk eredménye. Ha ott a reakciónk egy újabb, vagy az eredeti kétség felerősödése, akkor újra neki kell mennünk, újra haladnunk kell rajta, valamit változtatnunk kell. Mert hiába érezzük és gondoljuk, hogy minden rendben van; ha így lenne, akkor nem tudna abból semmi kizökkenteni. Tehát ott akkor van még van olyan rész, amivel nekünk feladatunk van. Akkor újra elindul a tanulás, újra jönnek a feladatok, újra elmondjuk, akár elhitetjük saját magunkkal, a külvilággal, hogy most aztán jól csináljuk, minden rendben van. Újraterveztük, megértettük a leckét, rendben. És újra jön a dolgozat. Addig és addig, amíg nem a számunkra megtanulandó a reakciónk.

Időnként azzal keres meg engem valaki – és magamon is tapasztaltam −, hogy újra és újra ugyanazon szituációkba kerül. Miért van az, hogy velem mindig ez és az történik? Nekem mindig ilyen párt ad a sors? Nekem mindig így alakul a kapcsolatom. Nekem mindig így alakul a munkám. Miért van ez?

Azt kell megnézni első körben, hogy ki az, aki minden egyes eseményben, minden egyes szituációban vagy kapcsolatban jelen van Az mindig te magad vagy. Tehát ez azt jelenti, hogy ha te ugyanazt kapod A-tól, B-től, C-től, de mindig te vagy az, aki kapja, akkor valószínűleg nálad van szükség valaminek a változtatására, és leckeként, mint kisebb dolgozatok, megérkeznek ezek az emberek. Megérkezik A (megírtam a dolgozatot, elbuktam rajta). Megérkezik B (újraírtam a dolgozatot, még mindig nem tudom). Megérkezik C (újraírtam a dolgozatot, még mindig nem tudom). Addig kell ezt változtatni, amíg oda nem jutok, hogy megérkezik E, F vagy bárki, vagy bármilyen szituáció, és ott megtörténik a felismerés, megfelelő lesz a reakcióm, és sikerül fejlődnöm. Mert attól a pillanattól kezdve, hogy számomra az már nem feladat, többet nem fogja visszaadni a sors, többet nem fogja visszaadni az élet. Mert fejlődni születtünk erre a fizikai inkarnációra, ide a Földre. A fejlődésünk lényege nem az, hogy akkor „Jaj, drága kicsikém!” − mondja az Egy, a Nagy, a Valaki, a Jóisten, nevezhetjük bárhogy − „Én már nem foglak téged tovább kínozni, mert látom, hogy mennyire szenvedsz. Akkor jól van, engedem, most majd minden rendben lesz.” De nem! Mert nem ez a feladat.

 

Tekintsük úgy, hogy az a nagy VALAMI, az a nagy ENERGIA, az a VALAKI, amit, akit minden vallás, hit, me­ggyőződés másnak nevez – a nagy Egy −, tekintsük úgy, hogy ő az édesanya példánkban, és mindannyian az ő gyermekei vagyunk. Ha édesanyaként én azt mondom a gyermekemnek, hogy tanuljuk meg a szorzótáblát, mert az fontos lesz számodra a későbbiekben minden egyes szituációban – ha egy boltban fizetsz, ha ki kell fizetned a villanyszámlát, a közös költséget vagy bármit. A szorzás minden szempontból fontos lesz valamilyen szinten az életedben. Meg kell tanulnunk, függetlenül attól, hogy még azért is fontos, mert az iskolarendszerben ezt számon kérik. Tanuljuk meg a szorzást. Úgy tűnik, hogy nagyon jól tudja a gyerek, visszakérdezzük – semmit nem tud belőle. Újra nekimegyünk másik taktikával, lassabban, visszafelé haladva, bármilyen más módszerrel. Úgy tűnik, hogy tudja – megint ellenőrizzük, megint nem. Ilyenkor szoktuk megkérdezni, hogy ilyenkor hol van az a Valaki, miért nem segít rajtunk, miért nem segíti a mi életünket, miért csak azért van, hogy mi szenvedjük, nos, akkor harmadjára, ha ilyenkor én lennék a „jóságos” anyuka – mert sokszor úgy gondoljuk, hogy ez lenne a feladata a jóságos anyukának –, ezt mondanám: „Jól van, kicsim! Akkor tegyük félre a szorzást! Nem sikerült semmi, de ügyes voltál.”. Onnantól fogva el fogja hinni a gyerek, hogy igen, én tudom a szorzást, én ügyes vagyok. Utána belemegy számtalan olyan szituációba az életében, amikor újra szükséges lesz a szorzás, és ő elbukik. Akkor azt fogja mondani, hogy „Jaj, az én anyukám anno miért nem tanította meg a szorzást rendesen, vagy miért hagyott engem elsiklani harmadjára a szorzás fölött, és miért mondta nekem azt, hogy én ezt nagyon jól tudom, amikor egy sokkal nagyobb, nehezebb, sokkal erőteljesebb szituációban, ami az életemre sokkal nagyobb hatást gyakorol, a nem-tudás miatt el kellett, hogy bukjak?”.

A felelősség mindig kizárólag saját magunké. A közös nevező mindig saját magunk vagyunk. Egyetlen ember tud változtatni a saját sorsán. Mutogathat bárkire és bármire, és nevezheti magát a körülmények áldozatának, de a körülményeket is mi magunk teremtjük. A szabad akaratunk szerint döntünk. Minden egyes szituáció, ami szenvedést, negatív érzést, bármit, ami számunkra rossz, okoz, az nincs megoldva, az még egy feladat, amit meg kell oldanunk. Ha megoldottuk, abban a pillanatban egy örömpillanatot okoz. Mert a boldogság is csak pillanatok kérdése, mindig minden egyetlen pillanat. Nem létezik olyan, hogy valaki folyamatosan boldog, folyamatosan örül, vagy folyamatosan rosszkedvű. Pillanatok. Sok jó pillanat okoz egyben egy nagyobb pozitív életérzést.

Jönnek ezek a pillanatok. Azokban a pillanatokban, amikor negatív érzés jön fel, akkor azzal még feladat és dolog van. Ha pozitív az érzés, akkor ott készen vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy azt onnantól elfelejtem és nem foglalkozom vele, hanem minden egyes újabb szituációra készen leszek, továbbmehetek, és már nem csak szorozni fogok, hanem többismeretlenes egyenleteket megoldani, ahol a szorzás alapművelet lesz.

Így lehet ezt könnyen megérteni, azt gondolom. Onnantól fogva, ha leül az ember és azt mondja, hogy „jaj, Istenem”, vagy „jaj, Univerzum” – vagy mindegy, hogyan hívjuk –, miért nem segítesz engem, be kell látnunk, hogy pont ezzel segít minket. Ő attól az a jóságos valaki, hogy abban a szituációban újra és újra nem enged át minket, újra és újra ugyanazokat vagy hasonló pofonokat kapunk, hogy valamit még változtassunk, valamit még tanuljunk meg, fejlődjünk, és akkor majd a nagyobb szituációnál − amikor nem csak egy dolgozat, hanem az év végi felmérés jön – már jól tudjunk szerepelni. Akkor már továbbmehetünk a következő osztályba.

Innentől akkor teljesen átalakul az ember gondolkodása. Én nagyon sokat kutattam, tanultam ebben a témában, és így jutottam arra, hogy ezeknek a dolgoknak, ezeknek a szituációknak, ezeknek az embereknek hálásnak kell lenni. Meg kell nekik köszönni, a nagy Egynek is meg kell köszönni, hogy ezekbe a helyzetekbe újra és újra belekevert. Mert ezeknek az a célzata, hogy megtanuljam azt a leckét. Ha megtanultam, akkor többé nem lesz vele dolgom. Onnantól fogva az már egy alap, és jöhet egy még nagyobb fejlettséget igénylő lecke. Mert ez egy életen át tartó tanulás.